1. forduló - 2010. december 8. (Képgaléria)

A projekt címe: TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0022 Könyvtárhasználati vetélkedő
A foglalkozás címe: A vetélkedősorozat megnyitója (bevezető előadás és könyvtárbemutató)

Előadó: Gál Tibor (a Projekt szakmai vezetője, az Eszterházy Károly Főiskola és az Egri Hittudományi Főiskola könyvtárosa)
Résztvevők: A Neumann János Középiskola és az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Iskolájának diákjai
A résztvevők létszáma: 14 fő
Időpont: 2010. december 8.
Helyszín: Egri Hittudományi Főiskola Könyvtára

2010. december 8-án a Hittudományi Főiskola Könyvtárában került sor a Könyvtárhasználati vetélkedő-sorozat bevezető rendezvényére.

Tamásné Fekete Adrienn (Eszterházy Károly Főiskola Könyvtár igazgatóhelyettese) nyitotta meg a vetélkedő-sorozatot, amelynek első találkozóján megismerkedtek egymással a versenyben részt vevő csapatok, a felkészítő tanárok tájékoztatást kaptak a lebonyolítás tervezett módjáról, időpontokról, a díjazásról.

Mivel a vetélkedő-sorozat egyik célja, hogy a tanulók minél több könyvtárat ismerjenek meg, így az első helyszín, a Hittudományi Főiskola Könyvtára is bemutatkozott a meghívottaknak.

Az előadó üdvözölte a jelenlévőket, majd előadása első részében a könyvtárak, a könyvtárosok szerepéről, ennek történeti alakulásáról tartott prezentációval illusztrált előadást. A számos képpel gazdagított, a fiatalabb korosztály érdeklődéséhez igazított prezentáció során a diákok általános, de néhány szempontból újdonságnak tekinthető képet kaptak a könyvtárak történetéről, a könyvtáros szakma szerepéről a mindenkori információgazdálkodásban, a könyvtárosok előtt álló mai és a jövőben várható kihívásokról.

Részletesebben mutatta be a katalógusok, bibliográfiák történetét, használatukat Konrad Gessner Bibliotheca Universalisától az IFLA UBC-programján át a modern számítógépes katalógusokig.

Az előadás második részében az 1704-ben alapított könyvtár legértékesebb vagy legérdekesebb könyveit mutatta be az előadó. A prezentációk után sor került a könyvtár bemutatására, amelynek során az adott gyűjteményhez kapcsolódó szakmai ismereteket is szerezhettek a hallgatók (gyarapítás adományok révén, speciális tárolás, raktározási rendszerek stb.), de "kézbe is vehették" a régi köteteket.

Kép és video galéria
Képgaléria Videógaléria
Impresszum